Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2017. Szeptember 20. 18:00, szerda | Helyi

Esős mérkőzés, nehéz talajon

Esős mérkőzés, nehéz talajon

Úrkúton kezdték meg szerdán a Magyar Kupa szereplésüket a ceglédi focisták.

Jól kezdtük a mérkőzést Peres góljával megszereztük a vezetést, majd továbbra is uraltuk a játékot a tíz emberrel védekező hazaiak ellen. A 14. percben aztán egy megszerzett labda után előre vágták a labdát a hazai támadó irányába, aki erősen les gyanús helyzetben átvette a labdát, majd egyedül a kapuba gurított.

A gól után is mentünk előre, nem jött át a térfelünkre a hazai csapat, akik hősiesen védekeztek, de a 21. percben szabadrúgásból Nyilas ismét megszerezte a vezetést. A gól után próbáltuk megszerezni a harmadikat, de nem sikerült, így 2:1-es eredménnyel mehettünk az öltözőbe félidőben.

A második félidőben cseréltünk, Asztalos helyére Györe érkezett, aki így 17 évesen debütált a felnőtt csapatunkban. Rögtön a játékrész elején tűz alá vettük a kaput, Peszmeg, majd Fehér lőtt, végül Nyilas 30 méteres bombája talált a kapuba, 3:1.

Egyre jobban játszott a csapat, az ellenfél hősiesen védekezett, de sorra alakultak ki a lehetőségek, vagy éppen a helyzetek. A 60. percben csereként beállt Albert és Farkas János is, Szabó és Peres helyére. Nem sokkal később Farkas jelezte is, hogy a pályán van, a 63. percben Györe elé csúsztatott labdája még nem volt gólpassz, miután Györe lövését védte a kapus.

A 72. percben Nyilas megszerezte harmadik gólját, majd a 77. percben ismét Farkas János tálalt Györe elé, ezúttal lábbal, Györe pedig a kapuba passzolt. 1:5

Farkas egy perccel később aztán maga is betalált, így alakítva az eredményt 1:6-ra. A 80. percben a hazai csapat 7-es számú játékosa egy hiba után szépíteni tudott, így kialakítva a 2:6-os végeredményt.

Úrkút SK – Ceglédi VSE 2:6

Lelkes csapatot ismerhettünk meg itt Úrkúton, akiknek további sok sikert kívánunk a megyei bajnokságban!

👨 Kezdőcsapat:
Tulipán – Valkovszki, Farkas A., G. Bíró, Nagy – Peszmeg, Nyilas – Asztalos, Fehér, Peres – Szabó

👨 Cserék:
Asztalos helyett Györe
Szabó helyett Farkas J.
Peres helyett Albert

👨 Gól:
Peres
Nyilas 3
Györe
Farkas J.

Kőházi Ádám

#cegledivse #hajracegled #cegledifoci

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 14:17, csütörtök | Helyi

Városalapítók Napja

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására