Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Május 19. 12:38, péntek | Helyi

Biciklis örömhír!

Biciklis örömhír!

A pályázati forrásból épülő kerékpárút több ezer ember életét könnyíti meg

Cegléd közel 298 millió forintot fordíthat arra, hogy hosszú évtizedek után megoldja a kerékpáros közlekedést a körforgalom és az egyre népesebb Ipari Park között. A „Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében” című pályázatról, valamint az erről szóló határozatról és tervekről tartottak sajtótájékoztatót Cegléden.

Mint ismert a Versenyképes Közép-magyarország Operatív Program keretében nyerte el a ceglédi önkormányzat a majd’ 298 millió forintot. - Nagyon boldog vagyok, hogy ismét ilyen nagyságrendű támogatást tudtunk a Városfejlesztési Kft., illetve a polgármester úr hathatós támogatásával közösen Ceglédre hozni. Bízom benne, hogy a következő pályázati időszakban is hasonlóan szép eredményekről tudunk majd beszámolni - mondta a térség országgyűlési képviselője, Földi László.

- Megint egy mérföldkőhöz érkeztünk - kezdte Takáts László. - Amikor két és fél esztendővel ezelőtt megkezdte az önkormányzat a működését, akkor célul tűzte ki a gazdaság fejlesztését Cegléden. Azt tudtuk akkor is, hogy a befektetett munka mellett pályázati segítséggel tudjuk a célt megvalósítani. Nagyon örülök, hogy ez a pályázat is támogatást kapott, s így egy hosszú évtizedek óta fennálló probléma megoldódik a városban. A kivitelezés megvalósulása után a vasúton biztonságban át lehet jutni, megközelíteni a Szűcs- és a Kernács-telepet, elérhetővé válnak az egyre erősödő és bővülő munkahelyek az Ipari Parkban - emelte ki a polgármester, aki megköszönte a pályázat előkészítésében közreműködők munkáját, külön kiemelve Földi László tevékenységét. - Azokra a szirénhangra pedig, amelyek szerint nem teszünk meg mindent a gazdaságfejlesztésért, nem erősödik a város gazdasága, annyit szeretnék válaszolni, hogy meg kell nézni, mi történik a fejlesztett területeken, mert a valóság mást mutat, mint amit mondanak - mondta Takáts László.

Egy 2014-es adat szerint a Jászberényi úti felüljárón naponta hatezer jármű halad át, miközben nincs lehetőség a felüljárón biztonságos kerékpáros közlekedésre. - Amikor épült a felüljáró, a város gazdasági szerkezete másként nézett ki, még nem volt prognosztizálható, hogy ilyen nagy lesz az ingázók száma az Északi ipari- kereskedelmi területre - kezdte a Ceglédi Városfejlesztési Kft. vezetője.

- A felmérések szerint naponta mintegy 800 kerékpáros életét fogja megkönnyíteni a beruházásban megvalósuló kerékpárút.

Az övezetben több mint harminc cég működik és a foglalkoztatottak száma már most is 2000 fő felett jár, ehhez jön még a Szűcs- és Kernács-telepen élők száma, mintegy 850 fővel. Ők is sokkal könnyebben tudják majd elérni a belváros szolgáltatásait - emelte ki a fejlesztés lényegét Szebeni Dávid.

A projekt jelenleg előkészítési fázisban van, az engedélyezési tervek egy része elkészült, másik részében a döntés kézhezvétele után indult el a munka. A vasúti felüljárót illetően a terv tartalmaz egy megközelítőleg 90 méter hosszú acélszerkezetű kerékpáros felüljáró építését is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció