Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Április 19. 00:00, szombat | Helyi
Forrás: Ceglédinfo

Vörösterrortáblát avattak Cegléden

Vörösterrortáblát avattak Cegléden

Emléktábla a ceglédi áldozatokért

Az 1919. évi vörösterror ceglédi áldozatainak az emlékére avattak emléktáblát április 16-án, a Csengettyűs temetőben. A dr. Jójárt György kezdeményezésére állított táblát Bokros Levente mesterkanonok szentelte fel.

Az emléktábla ötlete már korábban is felvetődött, a főorvos pedig Pásztor Judit gyermekorvossal együtt állított emléktáblát a vörösterror ceglédi áldozatainak emlékére a Csengettyűs temetőben, ahol Bokros Levente úgy fogalmazott: olyan emlék ez, aminek nem kellene léteznie, de ez a velünk élő múlt.



„Majdnem száz évvel ezelőtt a mi hazánkban történt olyan, amire most sem kaptunk feleletet. Hogy történhetett ez meg velünk? Azt gondolom, hogy kellően kell emlékezzünk arra, hogy hány mártír él az emlékezetünkben név szerint, de ez a mi korunké és nagyon jó hogy merjük felvállalni a történelemnek ezt a részét. Mindegyiket anya szülte, mindegyiknek gyönyörű jövőt szántak. És éppen azért választottuk ezt a mai napot, mert Nagyszerda van. Az Úr úgy megy a keresztre hogy ő ártatlan és a kereszten úgy vannak mellette, hogy mind a ketten bűnösök, és mindketten ugyanabba a mennyországba jutnak be.” – mondta a plébános.



És majdan ők is példaképei legyenek a következő nemzedékek számára – ezt már az emléktábla megáldásakor hangzott el, ahol dr. Jójárt György elmondta: 1919. április végén, május elején a románok nagy erővel közeledtek, elfoglalták a Tisza vonalát. Átmenetileg elfoglalták Szolnok városát is és ekkor Szolnokon és Abonyban ellenforradalmi megmozdulás történt. A románok átmenetlieg visszavonultak és Szamuely Tiborral az élen hatalmas vérengzést rendeztek: Szolnokon ötvenegy embert öltek meg, Abonyban hat embert akasztottak fel.



Cegléden hét áldozatról tudunk. Háromról biztosan tudni, hogy a Csengettyűs temetőben lőtték le őket, a többi négyről csak annyit jegyeztek fel, hogy temetőben ölték őket meg. Az agyonlőtt három áldozatot 1919. december 15-én egyházi szertartással újratemették a helyszínen, a ravatalozó közelében. Négy áldozat nevét ismerjük: Báthory Győző hadnagyét, Brachler József katonáét, Buday József főhadnagyét és Tálas Tamásét.

szöveg: Szokolai
fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció