Hírek
2013. Július 25. 15:27, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Új játékosokkal frissített a Ceglédi KK SE
Szerdán délután az egyesület egy sajtótájékoztató keretében mutatta be a csapat új játékosait.
A tavaly 10. helyen végzett Ceglédi KK SE 5 új játékossal erősített a hamarosan kezdődő 2013/2014-es szezonra. Az egyesület szerdán délután egy sajtótájékoztató keretében ismertette terveit és mutatta be a csapat új játékosait.
A megjelenteket elsőként Borsos Gergő köszöntötte, aki a tavalyi év értékeléseként elmondta, hogy a csapat az előző szezonban elérte a kitűzött célt, sikerült a bennmaradás. És bár csupán egy „hajszálon” múlott a 8. hely, de nem csalódottak, bíznak az idei szezon sikerében. Fontos, hogy mindenképpen hosszútávra tervezünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a játékosokkal és az edzőkkel is 2+1 éves szerződést írtunk alá. – tette hozzá a szakosztályvezető, aki kiemelte és megköszönte mindazon szponzoroknak és szurkolóknak a támogatását, akik végig a csapat mellett álltak és állnak most is.
A játékosok mellett a szakmai stáb is új tagokkal bővült. Rapi Róbert kapusedzőként és főállású szakmai vezetőként, Dengi Zoltán pedig másodedzőként segíti majd a csapat felkészülését.
|
Rapi Róbert |
Dengi Zoltán |
A csapat jövőbeni terveiről Kökény István edző beszélt, aki szintén újabb két évre szerződött le a csapathoz. Mint mondta, nagy gondot fordítottak a csapat összeállítására, és bár volt olyan játékos, akitől fájó szívvel váltak meg, de mindent összevetve egy dinamikus, küzdős kis csapatot sikerült összehozni. A fiatal játékosok mellett Mirko Vujovic személyében rutinosabb irányítót is igazolt az egyesület.
Nagyon komoly 8 hetes felkészülési programot állítottunk össze – mondta el Kökény István. Július 15-én a csapat minden tagjának elkezdődött a hivatalos felkészülés. A fiúk nagyon jól dolgoznak, egyelőre semmi sem hátráltatja a munkát. A tavalyihoz képest a felkészülési tervben is sokat módosítottunk. A programot Szűcs István atlétikai edzővel állítottuk össze, valamint Dengi Zoli is sokat segített a felkészülés során.
A csapatot július 31-én, az első edző mérkőzésükön láthatjuk majd először játszani.Augusztus 24-25-én pedig ismét megrendezésre kerül a már hagyománnyá vált négycsapatos kézilabda torna. Idén a Vác, a PLER Budapest, valamint a Törökszentmiklós csapata érkezik Ceglédre. A junior csapat pedig Törökszentmiklóssal, Székelyudvarhellyel és a PLER Budapest csapatával mérheti össze tudását.
A vezetőség a kemény munka mellett természetesen az összhangra és a csapat egységre is nagyon figyel, ezért különféle csapatépítő programokkal igyekeznek segíteni az új játékosok beilleszkedését.
|
|
|
Kökény István beszámolója után az öt új játékos mutatkozott be néhány mondatban. Bár a fiúk még csak két hete edzenek együtt a csapattal, nagyon jól érzik itt magukat. Ahogy elmondták, nagyon hajtós, küzdős csapat lesznek, és bíznak a sikeres bennmaradásban. (a főkép sorrendjében balról jobbra)
- Bősz Dániel, junior válogatott - kapus (Pécs)
- Mirko Vujovic, felnőtt válogatott - irányító(Montenegró)
- Ivan Perisics, felnőtt válogatott - balkezes lövő(Montenegró)
- Lászlai Szabolcs, junior válogatott - bal szélső(Orosháza)
- Endrédi Dezső, jobb szélső(Orosháza)
A fiúkat a közeljövőben kicsit részletesebben is bemutatjuk majd.
A sajtótájékoztatón a csapat aktív szurkolótábora is képviselte magát. Mint azt Kubinyi Tamástól megtudtuk, a tavalyi évhez hasonlóan most is kiállnak a csapat mellett és az új szezonban is minden vidéki mérkőzésre elkísérik majd őket. Ígéretesnek tartják az új igazolásokat, de bíznak benne, hogy a rájátszásra kiegészülhet még a csapat. Szerintük ugyanis egy bal átlövő még hiányzik a csapatból.
A vezetőség egyöntetűen egyetértett abban, hogy az idei mezőny is nagyon erős lesz. Izgalmas mérkőzésekre és nagy küzdelmekre számíthatnak a szurkolók.
A jövő évi bajnokság SORSOLÁSA
Hajrá Ceglédi KK SE
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
