Hírek
2013. Május 24. 16:52, péntek |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Mozgásérzékelős éjszakai lámpa buktatta le a betörőt
Meghiúsult a betörés
A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati osztálya nyomozást folytatott szabálysértési értékre jogtalan behatolással elkövetett lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt F. Sándor 35 éves újszilvási lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján a 35 éves gyanúsított 2013. március 29-én megjelent egy újszilvás területén található telephely hátsó udvarán, ahová lopási szándékkal ment be. A hátsó udvaron található mozgásérzékelős lámpa azonban felgyulladt, amit a portahelyiségben tartózkodók is érzékeltek. A helyszínről menekülni próbáló férfit, a portaszolgálatot ellátó személy, a járőrök kiérkezéséig visszatartotta.
F. Sándort 2013. május 21-én bíróság elé állították és az eljáró bíró 1 év próbára bocsátotta, pártfogói felügyeletét rendelte el, illetve a bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Az ítélet jogerős.
A Ceglédi Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatott nyomozást egyedi azonosító jel meghamisítása bűntettének megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 36 éves jászkarajenői lakos ellen.
A férfi 2013. január elején a tulajdonát képező WV Póló típusú személygépkocsiba engedély nélkül átrakta egy másik WV Póló típusú személygépkocsi motorját, valamint hatósági jelzését, mellyel folyamatosan közlekedett.
M. Zoltánt egy közúti ellenőrzés során vonták intézkedés alá, ahol az intézkedő rendőrök megállapították, hogy a gépkocsi alvázszáma nem egyezik meg a forgalmi engedélybe bejegyzett alvázszámmal.
A gyanúsítottat 2013. május 21-én bíróság elé állították. Az eljáró bíró 2 év próbára bocsátotta, valamint a bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Az ítélet jogerős.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
