Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Április 14. 15:52, kedd | Helyi sport
Forrás: MTI

Miklós a keretben

Miklós a keretben

Ungvári Miklós az EB keretben

Tizenhat magyar cselgáncsozó (köztük a Közgép-Ceglédi VSE dzsúdósa, Ungvári Miklós) utazhat a júniusi Európa-bajnokságra, melyet a bakui Európa Játékok keretében rendeznek meg.

A judoinfo szaklap tájékoztatása szerint kilenc férfi és hét nő képviselheti a magyar színeket Azerbajdzsánban június 25. és 28. között. Az Európa Játékok dzsúdótornáján kevesebben indulhatnak, mint a "hagyományos" Eb-ken, így kilenc-kilenc fő helyett csak hat férfi és három nő szerepelhetett volna.

"Már tűkön ültünk az elmúlt napokban, mert ilyen kis létszám jelentősen rontotta volna a mieink lehetőségeit az olimpiai kvalifikációs sorozatban" – nyilatkozta a válogatott szakágvezetője, Nagy András. "Szerencsére a hét közepén jó hírt kaptunk, végül a férfiaknál teljes csapatot nevezhetünk, vagyis kitölthetjük a kilencfős létszámot, míg a nőknél három helyett hét versenyzőnk indulhat. A csapat névsorát a Magyar Judo Szövetség elnöksége elfogadta, de arra még a Magyar Olimpiai Bizottságnak is áldását kell adnia, csak akkor lesz hivatalos."

Az idei Eb-nek a múlt hétvégén Glasgow adott volna otthont, ám az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) februárban elvette a brit szövetségtől (BJU) a rendezés jogát. A BJU ugyanis többszöri figyelmeztetés ellenére olyan szponzori megállapodást kötött, amely ellentétes az EJU érdekeivel. Ezen kívül a britek az esemény jogdíját is elmulasztották befizetni az előírt határidőre, ami ugyancsak szerződésszegésnek minősült.

A magyar Eb-keret:

  • férfiak:

66 kg: Őri Felicián (Ippon Judo Tatabánya), Zámbori Bence (Honvéd-Kipex),
73 kg: Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE),
81 kg: Csoknyai László (Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex),
90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (Honvéd-Kipex),
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE),
100+ kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)

  • nők:

48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Pupp Réka (Atomerőmű SE),
52 kg: Maros Barbara (Honvéd-Kipex),
57 kg: Karakas Hedvig (Honvéd-Kipex),
70 kg: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), Breitenbach Anett (Budaörsi SC),
78 kg: Joó Abigél (KSI SE)

Címkék: ungvári miklós

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 12:02, kedd | Helyi sport

Bajnoki elődöntős a Ceglédi KE

2024. Április 16. 11:46, kedd | Helyi sport

Döntetlen a Tata ellen

2024. Április 02. 16:50, kedd | Helyi sport

Győzelem a playout-ban

2024. Március 18. 11:29, hétfő | Helyi sport

Két verseny, két bronzérem