Hírek
2013. Május 02. 20:17, csütörtök |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Medveczky Ilona megnyerte a pert az RTL ellen
A díva szerint műbalhéval akarták ellehetetleníteni.
Medveczky Ilona elmondása szerint annak idején csúnyán kitették őt a Szombat esti láz című műsorból. Az eset miatt a díva beperelte az RTL Klubot, amit meg is nyert. Ilona ma is úgy gondolja, szándékosan kreáltak köré műbalhét, ám mégsem haragszik a csatornára.
Medvecky Ilona, a Szombat esti láz korábbi szériáinak meghatározó szereplője volt, ám az RTL Klub vezetősége egyszer csak úgy döntött, kiteszik a zsűriből. A művésznő a Star magazinnak elmondta, méltatlanul bántak vele, egy hideg, rosszul felszerelt elkülönítőnek nevezett öltözőben váratták 12 órán keresztül a vékony fellépő ruhájában november 1-jén, s a lavina azután indult el, miután ezt szóvá tette.
– Úgy küldtek el, hogy tartoztak négy havi gázsimmal. Én már hagytam volna az egészet, de aztán az ügyvédem biztatására bepereltem a csatornát. A pert megnyertem, egy havi elmaradást fizettek ki végül. Nincs harag a szívemben – állítja a híresség.
Medveczky Ilona leszögezte, hiába is kavartak műbalhét körülötte annak idején, azt a teljesítményt, amelyet hatvan év munkájával elért, nem tudták tőle elvenni, erkölcsileg nem tudták megsemmisíteni.
Medveczky Ilona a Szombat esti láz több szériájában is zsűrizett. Először 2006-ban, majd 2007-ben és 2008-ban tűnt fel a műsorban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 14:00, szombat | Bulvár
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen
Vonattal, lóháton és gyalogosan is vonulnak a zarándokok a székelyföldi Csíksomlyóra, a szombaton a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére.
2026. Május 20. 15:00, szerda | Bulvár
A 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon koncertsorozat és hangszerkiállítás várja az érdeklődőket
Hazai és külföldi előadók koncertjei, a fesztivál múltját bemutató fotó- és hangszerkiállítás, valamint mesterkurzusok várják az érdeklődőket a 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon június második felében
2026. Május 04. 17:00, hétfő | Bulvár
Manga-napot tart a Néprajzi Múzeum
A Néprajzi Múzeum május 9-én egész napos programsorozattal kapcsolódik a Manga - Hokuszai - Manga kiállításhoz.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
