Hírek
2013. Május 22. 12:24, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Dolgoztak a ceglédi színesfém tolvajok
Ceglédi kábeltolvajok okozták a fennakadást
Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint közérdekű üzem működésének megzavarása miatt indult eljárás három, Szajolban elfogott kábeltolvaj ellen - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.
Pásztorné Kovács Ágnes közölte: a három elkövető május 15-én éjszaka elvágott, majd megpróbált ellopni százméternyi biztosító kábelt a Szajol-Szolnok közötti vasúti pályaszakaszról. Mivel megzavarták őket, a zsákmány egy részét hátrahagyva autóval elmenekültek.
A rongálás több mint egy tucat személyszállító vonat késését okozta - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a közelben ellenőriztek egy személygépkocsit és a benne várakozó L. András ceglédi lakost. A beszerzett adatok, a gépkocsiban talált eszközök és a környék átvizsgálásakor talált tárgyak alapján a férfit előállították a rendőrségre.
Nem sokkal később már másik két társát, a 36 éves Gy. Istvánt és a 35 éves K. Zoltánt is elfogták egy buszmegállóban. A három közül két gyanúsítottat a Szolnoki Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
