Hírek
2012. November 21. 17:41, szerda |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Csoportos támadás és erőszak Cegléden
Egy 15 éves kislány az áldozat - részletek
Rég nem látott eset törte meg ismét kisvárosunk csendjét. Néhány héttel ezelőtt Cegléden csoportosan megtámadtak és többszörösen megerőszakoltak egy 15 éves kislányt.
Az eset november 09-én a kora esti órákban történt. Az információink szerint Abonyi kislány a buszpályaudvarnál szállt le az éppen beérkező buszról, majd a vasútállomás felé vette az irányt. Ekkor találkozott az elkövetőkkel, akik rábeszélés vagy erőszak útján alkoholos és/vagy kábító hatású italt itattak vele. A kislány vallomása szerint ennél többre nem emlékszik.
A ceglédi mentőállomásra este nyolc és fél kilenc körül érkezett egy bejelentés miszerint a Dugovics utca – Kölcsey tér környékén egy lány eszméletlenül fekszik. A kivonuló mentőegységet a vasútállomás telefonfülkéjénél várta a bejelentést tevő két fiú, akik odavezették a mentősöket az eszméletlen lányhoz, majd eltűntek. A lány mellett még egy fiú várakozott, akinek elmondása szerint a lány berúgott és rosszul lett. Miközben a mentősök nekiláttak a lány ellátásának, a harmadik fiúnak is nyoma veszett.
Az eszméletlen lánynál se irat, se táska, sem pedig mobiltelefon nem volt. Ruházata rendben volt, és semmilyen nyom nem utalt az erőszakra. Mentőautóval a ceglédi kórház sürgősségi osztályára szállították, ahonnan az intenzív osztályra került.
A kórházban végzett vizsgálatok során megállapították, hogy a kislányt többen is megerőszakolták. Az esetnél jelen lévő mentősök segítségével a rendőrség felderítette a helyszínt, és azonosították azt a két fiatalt, akik a bejelentést tették.
Nem hivatalos információk szerint az ügyben több embert is gyanúsítanak, akikből hármat már őrizetbe is vettek.
A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya erőszakos közösülés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást K. Bálint és társai ellen.
A gyanúsítottakat kihallgatásukat követően a rendőrség őrizetbe vette.
Egy ilyen eset kapcsán minden szülő, és minden érző ember gyomra összeszorul. Az ember gyakran elszörnyülködik a „nagyvilág” borzalmai láttán, arra azonban kevesen gondolnak, hogy ez bizony bárhol, bárkivel előfordulhat, és nem lehetünk elég elővigyázatosak. Nem lehetünk folyton gyermekeinkkel, de fontos, hogy felhívjuk figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre, hiszen egy Ceglédhez hasonló kisváros sem biztosíték arra, hogy itt ne élnének rendellenes gondolkodású, beteges emberek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
