Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Április 26. 16:05, vasárnap | Helyi

Atlantisz

Atlantisz

Elsüllyedt világ a múzeumban

„Atlantisz” címmel nyílt meg Apáti-Tóth Sándor ceglédi származású fotóművész kiállítása április 24-én, pénteken a Kossuth Múzeumban.

A megnyitón megjelenteket Reznák Erzsébet, a Kossuth Múzeum igazgatója után a többszörösen elismert fotóművész is köszöntötte. Apáti-Tóth Sándor megnyitószavai után Dr. Hajdú Endre közgazdász érdekfeszítő köszöntőbeszédében a kiállított fotók példáin keresztül világított rá a marketing és a fotóművészet közötti különös összefüggésekre és metszéspontokra.

A megnyitón sajnos nem tudott részt venni Dr. Szilágyi Miklós, a Kossuth Múzeum egykori igazgatója, ezért köszöntő szavait a Patkós Irma Művészeti Iskola egyik tanulójának tolmácsolásában hallgathatták meg a jelenlévők.


„Apáti-Tóth Sándor képei olyasmire vállalkoznak, amely már szinte a fotóművészet eredeti határainak átlépése. A kísérlet tétje az, hogy a művész a látvány áttétel nélküli rögzítésére létrejött technikai médiumot egy nem látható világ ábrázolására használja fel. A benne élő emlékek ábrázolása ugyanis túlmutat a szemmel érzékelhető tárgyak körén. Az embereket egyáltalán nem ábrázoló képek olyan hétköznapi monumentumokat örökítenek meg, amelyek meditatív módon képesek fenntartani egy már múltba süllyedt, közvetlenül immár hozzáférhetetlen, csak az emlékezetben fönnmaradt világot: olyan fragmentumok ezek, amelyek így mutathatják meg egy mégiscsak egykoron jelen volt, s teljesnek érzett világ kiterjedését.

A ciklus címe (Atlantisz) pontos leképezése ennek a szándéknak. A művészpályájának új fejleménye, a korábban alapvetően fekete-fehér képek színesre változása is ennek a törekvésnek a szolgálatában áll: nem esetleges technikai újításról van szó, hanem a koncepció lényeges eleméről. S nemcsak azért, mert ezek a színes képek is alapvetően fekete tónusúak, őrzik tehát a kapcsolatot Apáti-Tóth Sándor korábbi képeinek a hangulatával; a technikai kivitelezés perfekcionizmusa is, a digitális képszerkesztés fölényes, s éppen ezért szinte észrevehetetlen biztonsága is az emlékezés mechanizmusának láthatóvá tételét szolgálja. Mintha a művész úgy jutott volna a fényképezés új technikájának a művészi értelemben való meghódításáig, hogy felfedezte annak határtalan lehetőségeit: ezáltal nem azt rögzítvén, ami látható, hanem eljutván oda is, amely immár a szemnek láthatatlan.” – eképpen fogalmazott Dr. Szilágyi Miklós irodalomtörténész.


Apáti-Tóth Sándor alkotásairól a következőképp vall: „Hatalmas, őszinte hittel indultam fotográfusi pályámon; láttam a világ tisztátalanságát, az emberek gyarlóságát és ostobaságát, s meg akartam változtatni őket. Ideáimat fel nem adva utam későbbi szakaszaiban beértem azzal, hogy képeimet felmutatva megadjam azok nézőinek a töprengés lehetőségét. Atlantisz. Elsüllyedt, mesés, kincses világ. Túl földi életem nagyobbik felén elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul kívánkoztak ki belőlem, s álltak össze e ciklussá. Megváltoztatni, netán jobbá tenni senkit nem akarnak ezek a képek. Legfeljebb egy kis szomorúságot, fájdalmat hagynak bennünk, hogy valamikor mindannyiunknak el kell hagyni Atlantiszt. Amíg lehet, gyönyörködjünk abban, hogy bent vagyunk.”

A kiállítás május 24-ig tekinthető meg.

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció