Hírek
2013. Június 18. 12:55, kedd |
Helyi
Forrás: mno
A világ legjobb fotósa ceglédi
Papp Elek lett a világ legjobb fotósa
Papp Elek ceglédi fotóművész nevét az Amerikai Fotográfusok Szövetsége által felállított világranglista első helyén olvashatjuk. Papp Elek egyetlen magyarként került az élvonalba. A fotóművész a nemzetközi versenyek eredményei alapján kapta a legtöbb pontszámot, így lett a világranglista vezetője.
Papp Elek 46 országban több mint 480 díjat tudhat magáénak, négyszer volt az Év fotográfusa, kétszer az Év fotóművésze, 2007-ben a Demján Sándor által alapított Prima-díjat is átvehette, 2009-ben alkotói ösztöndíjat kapott. Leginkább fekete-fehér fotókat készít.
Papp Elek minden olyan elismerést megkapott már, ami adható, kapható a fotográfia terén. Az Amerikai Fotográfusok Szövetsége kimagasló munkája elismeréseként évekkel ezelőtt meghívta tagjai közé. A szövetség évente megjelenő lapjában ismerteti, kik azok, akik nemzetközi versenyek alapján a legjobb minősítést kapják. Papp Elek eddig hatszor jutott fel a 25 legjobb fotós toplistájára. 2012-es versenyeredményei alapján pedig első lett fekete-fehér papírkép kategóriában.
Ő az egyetlen magyar, aki nemcsak hogy bejutott a világranglista legjobbjai közé, hanem első helyen olvasható a neve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
