Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Március 30. 13:49, hétfő | Helyi sport

A tizenharmadik

A tizenharmadik

Szombat este ismét összegyűlt a ceglédi sportélet színe-java.

Az elegánsan kiöltözött vendégek ezúttal azonban nem edzésre, vagy meccsre, hanem éves díjátadó gálájukra érkeztek a Gál József Sportcsarnokba, ahol XIII. alkalommal rendezték meg a Ceglédi Sportgálát.


Az önkormányzat által alapított sportdíjakat idén is az előző év legsikeresebb sportolói vehették át.

Városunk egyik legrangosabb sportéleti eseményén olyan vendégek tették tiszteletüket, mint Cegléd díszpolgárai, sportdíjasok, sportvezetők, sportolók és a ceglédi sportvilág támogatói. A megjelenteket Takáts László polgármester köszöntötte, aki a rendezvény védnökeként úgy fogalmazott: Cegléd méltán lehet büszke a sportéletére, hiszen annak kiemelkedő szerepe van a város életében. Mint mondta: a sportnak közösségformáló, közösségerősítő szerepe is van és egy Cegléd méretű városban a közös sportolás kiemelkedő jelentőséggel bír. Beszédében köszönetet mondott azoknak, akik aktívan támogatják a ceglédi sportot és szívügyüknek tekintik azt.

  • „Cegléd Város legnépszerűbb sportolója” – Lőrincz Tamás, birkózó


A díjat átadta Pudics Zsolt, a ceglédisport.hu honlap üzemeltetője.

  • Sportgála Különdíj, 2014 legjobb extrém sportoló: Hegedűs László, triál kerékpáros (a díjat elfoglaltsága miatt nem tudta személyesen átvenni)


A díjat átadta Szellő Imre, világbajnoki és olimpiai V. helyezett, jelenleg profi magyar bajnok ökölvívó.

  • Sportgála Különdíj, 2014 legjobb csapat: Ceglédi Kék Cápák női felnőtt kézilabda csapata


A díjat átadta Takács Zsolt, a gála főtámogatója, a TS Gastro Kft. tulajdonosa.

  • A Város Szabadidő Sportjáért Különdíj: Sagaku Sportklub, elnöke: Erdődi Mihály


A díjat átadta Czene Attila, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

  • Speciális kategória díjazott: Velkey-Guth Ádám, atlétika


A díjat átadta Dr. Beck György, a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke, Cegléd Város Díszpolgára

  • Jó tanuló, jó sportoló leány: Keszthelyi Luca, atlétika


A díjat átadta Füle Győzőné, Cegléd Város Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottságának elnöke

  • Jó tanuló, jó sportoló fiú: Ócsai Máté, asztalitenisz


A díjat átadta Harczi Zsolt, asztaliteniszező olimpikon

  • Legjobb utánpótlás sportoló leány: Bubori Dorina, birkózás


A díjat átadta Dr. Jakabháziné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.

  • Legjobb utánpótlás sportoló fiú: Szegedi Dániel, judo


A díjat átadta Földi László, országgyűlési képviselő

  • Legjobb felnőtt sportoló nő: Keliger Bernadett, judo


A díjat átadta Horváth József, az idén 80 éves Ceglédi Vasutas Sportegyesület ügyvezető elnöke

  • Legjobb felnőtt sportoló fiú: Lőrinc Tamás, birkózás


A díjat átadta Hegedűs Ágota, Cegléd Város Alpolgármestere

A cselgáncs szövetség díjai:

  • A KÖZGÉP-CVSE Judo Szakosztályának serdülő fiú csapata
  • „Magyar Judoért Aranyfokozat”: Bíró Sándor, a Közgép-Cvse Judo Szakosztály elnöke

A díjakat átadta Sebestyén László, a Magyar Judo Szövetség elnökségi tagja

  • Az Év Edzője: Pap Ferenc, birkózás
  • Az Év Szakosztálya: CVSE Birkózó Szakosztály


A díjat átadta Kovács István, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke

  • Cegléd Város Sportjáért Díj: Bíró Tamás
  • Cegléd Város Sportjáért Díj: Czigony Tamás

A díjat átadta Takáts László, Cegléd Város polgármestere és Sebestyén László, a Magyar Judo Szövetség elnökségi tagja

A díjátadó után finom vacsora és a Koktél 4 You zenekar szórakoztatta a közönséget.

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 12:02, kedd | Helyi sport

Bajnoki elődöntős a Ceglédi KE

2024. Április 16. 11:46, kedd | Helyi sport

Döntetlen a Tata ellen

2024. Április 02. 16:50, kedd | Helyi sport

Győzelem a playout-ban

2024. Március 18. 11:29, hétfő | Helyi sport

Két verseny, két bronzérem