Hírek
2013. Május 16. 11:51, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
A Mester marad
Kökény István újabb két évre leszerződött.
Kökény István vezetőedzői mandátuma ez év júliusáig szólt. A héten pedig ennek meghosszabbítására került sor.
Kökény István idestova 10-12 éve vesz részt a csapat felkészítésében, három éve pedig vezetőedzőként is része szakmai stábnak. Szerződésének mostani frissítésével újabb két évre (2015. július 01-ig) biztosította helyét az egyesületnél.
A csapat sikeres évet tudhat maga mögött, elérte az eléje kitűzött célt, ezért nem is volt kérdés az újabb megállapodás. Ahogy azt Kökény István kiemelte, "a Borsos család irányítása óta maximális a bizalom és az együttműködés a tulajdonosok és csapatvezetés között. A közösen kitűzött célok és az összetartás sokat segít a közös munkában."
A vezetőedző még hozzátette, „nagy hálával és köszönettel tartozunk a ceglédi szurkolótábornak is, akik nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez. Ritka manapság egy ilyen erős szurkolótábor, mint a miénk, és erre nagyon büszkék vagyunk. Sokat jelent a csapatnak és óriási lendületet ad a fiúknak, hogy mind a hazai, mind pedig idegenbeli mérkőzések során biztatják, támogatják őket, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik.”
A csapat jelenleg most levezető edzését végzi, és néhány frissítő edzéssel készül a jövő heti (május 26.) Orosháza elleni mérkőzésre. Kérdésünkre Kökény István elárulta, hogy bár a fiúk a Pécs elleni fájó vereséget követően nagyon készültek utolsó haza mérkőzésükre, mégsem csüggednek a Balatonfüred elleni mérkőzés miatt. A szezon végéhez képpest is jól teljesítettek, és az utolsó percekig tudták tartani a lépést a védekezésben köztudottan nagyon erős csapattal.
Jövő heti utolsó mérkőzésüket idegenben az Orosháza ellen vívják majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
